Precíziós gazdálkodásba nem érdemes 200 HA alatt belefogni. Nagyobb terület esetén viszont van néhány alap kérdés, alapirány, melyeket mindenképpen érdemes feltenni saját magunknak, illetve megfogadni a tanácsokat. 

1. lépés: Hová akar eljutni az elkövetkezendő 5 évben precíziós gazdálkodással

2. lépés: Ki lesz ennek a helyi felelőse, aki összefogja és végrehajtatja a lépéseket?

3. lépés: Milyen eszközök kellenek hozzá?

 

Az első kérdés nagyon nehéz, ha úgy érzi nem tudja egyedül megválaszolni, akkor beszéljünk róla, és szívesen ajánlok ehhez gyakorlati embereket is. A második kérdésre a válasz mindenkinek saját magának kell megtenni.

A harmadik kérdéskörben viszont segíteni tudunk.

Precíziós mezőgazdasági eszközök kiválasztásánál az alábbi szempontokat kell megfontolni.

  1. Különálló beruházásként kell kezelni minden mástól.
  2. Rendszer szemlélet szükséges, hogy az egyes megvásárolt eszközökkel a legszélesebb erő- , munkagép parkot lehessen lefedni (5 év múlva is jó legyen!). 
  3. Lépésenként lehessen fejleszteni a rendszert, mert általában egy precíziós mezőgazdaság kialakítása 3-5 évet vesz igénybe.  Így a beruházásra szánt összeget is több, kisebb lépésben lehet végrehajtani.

Milyen szinteket látunk a precíziós mezőgazdasági eszközpark kialakításánál?

  1. szint: amikor elkezdenek a gépek egyenesen menni. Lásd sorvezetők, robotpilóta rendszerek, kormányautomatikák.
  2. szint, amikor a munkagépek is felszerelésre kerülnek: automatikus szakaszolás, munkagépvezérlés, munkagép kormányzás.
  3. szint, amikor az adatok oda-vissza áramlása megvalósul (kijuttatási tervek, kijutatott mennyiségek feldolgozása)
  4. szint: amikor döntések születnek a helyspecifikus adatok felhasználásával.